Gyerekként estem szerelembe Olaszországgal, amikor felfedeztem a térképen ezt a csizma alakú országot. Különlegesnek és varázslatosnak képzeltem. Akkoriban egyébként is kellett egy hely, ahová legalább gondolatban elmenekülhetek. Felfedezni, megcsodálni, megkóstolni, átélni, érezni, magamba szívni… Talán az a gyermeki kíváncsiság hajt még ma is, hogy újra és újra utazzak.
Lehet, hogy fogalmam sincs arról, hová tettem a múlt hónapban befizetett vízmű csekket, de azt tudom, hogy 2009-ben 11 euró volt a belépő a Pinocchio Parkba Collodiban. Mit, hol és mennyiért vacsoráztam Sorrentóban 2010-ben. Mennyi idő alatt vitt a vonat Bolognából Padovába. Mikor és hol lettem rosszul a “friss” haltól. Hány darab kagylót találtam Viareggio partjainál. Mitől rúgtam be a német nyugdíjas házaspárral Taorminán. Az Italy feliratú ládámban mappákba rendezve őrzöm az utazásaimmal kapcsolatos emlékeimet, élményeimet. Feljegyzések, éttermi számlák, belépő- és vonatjegyek, napilapok, névjegykártyák. Harminchét mappa (¾ részben olasz), harminchét legnagyobb kaland, millió íz, millió élmény, millió hangulat, millió, millió, millió… Minden egyes úttal gazdagabbá váltam. Szerettem, nevettem, tanultam, tapasztaltam, fejlődtem, éreztem, igazán éltem, szabad voltam.
A láda megtelt, itt az ideje átnézni a tartalmát.
