Még azelőtt leszoktam arról, hogy hagyományos karácsonyi menüt készítsek, mielőtt rászoktam volna. Az elmúlt években mindig aszerint alakítottam a menüt, hogy az adott évben Olaszország melyik részén nyaraltunk. Most azonban felhagyok ezzel a hagyománnyal, és a paradicsomleves állandó fogás lesz az ünnepi asztalon. Tavaly december 23-án késő este érkeztünk meg Szicíliára egy Jancsival az autó csomagtartójában. Vicces kétezer kilométer volt, sokat nem gondolkoztam azon, hogy mi lesz a vacsora másnap este. 24-én csináltunk egy villámgyors bevásárlást, délelőtt még találkoztunk a szállásadóinkkal, akiktől megkérdeztük, hogy tudnak-e kölcsönadni botmixert, de nekik sem volt. Végül az nem derült ki, hogy hogyan csinálták, de egészen varázslatos módon délután megjelentek egy teljesen új készülékkel. Persze a paradicsomleves botmixerezés nélkül is ehető, de én úgy jobban kedvelem, ha mindent alaposan pürésítek benne. Csicseriborsó két ok miatt kerül bele: mert szeretem és magas a fehérjetartalma.
Ez volt életem első szicíliai karácsonya, és egyre biztosabb, hogy nem az utolsó.
Nem mellesleg kettő évvel ezelőtt ezen a napon tértem át a vegán étkezésre, szóval este egy kicsit megveregetem a saját vállamat. Lehet, hogy az újévi fogadalmakat át kéne tenni december 24-re, nekem mindenesetre bevált.

Paradicsomleves csicseriborsóval
🍅 Paradicsomleves
📝 Hozzávalók 4 személyre:
4 evőkanál olívaolaj
1 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 szál szárzeller
2 doboz konzerv darabolt paradicsom (2x400g)
1,5 l alaplé (nálam kockából van)
1/2 tk szárított bazsalikom
1/2 tk szárított oregánó
só, bors
👩🍳 Elkészítés:
– Olívaolajon megpároljuk a kockára vágott vöröshagymát, majd néhány perc után hozzáadjuk a feldarabolt fokhagymát és szárzellert is.
– Beleöntjük a paradicsomot, hozzáadjuk a bazsalikomot és az oregánót, alaposan összekeverjük, majd összeforraljuk.
– Felöntjük a forró alaplével, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és összeforraljuk.
– Botmixerrel pürésítjük, majd újra összeforraljuk.
🌱 Csicseriborsó
📝 Hozzávalók:
4 evőkanál olívaolaj
3 gerezd fokhagyma
1 doboz konzerv csicseriborsó (400 g)
(vagy főzzünk meg előző este beáztatott 100 g száraz csicseriborsót)
1/2 tk szárított bazsalikom
só, bors
👩🍳 Elkészítés:
– Olívaolajon megpároljuk a zúzott fokhagymát.
– Hozzáadjuk a lecsepegtetett csicseriborsót és a bazsalikomot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Alaposan átkeverjük, hogy a szemeket bevonja a fokhagymás olívaolaj.
– Néhány percig pirítjuk, időnként megkeverjük.
– A leves mellé tálaljuk.
