Szombat óta nem kakilt, ma pedig már kedd van. Egész nap nem evett, és nem tudom, hogy a fájdalom vagy a nemkakilás az oka. Csütörtökön kell visszamennünk az orvoshoz, de nem várok addig. Felhívom a rendelőt. Késő délután van, nincs már szabad időpont. Azt mondják, menjünk nyugodtan, meg fogják vizsgálni, de biztos, hogy várni kell. Várok, amennyit csak szükséges. Olyan sovány és törékeny a kis teste ahogy felveszem, hogy betegyem a hordozóba, hogy szinte elveszik a karjaimban. Néz rám a nagy, kerek szemeivel, és fogalma sincs, hogy már megint mi és miért történik vele, de nem tiltakozik. Önként mászik be a dobozba, forog néhányat a saját tengelye körül, és a mancsait maga alá húzva lefekszik.
Szuriban kap fájdalomcsillapítót, erősebbet mint legutóbb. Hidratáltabb és jobb a vízháztartása, de egy kicsit ki van száradva. Viszont jó hír, hogy hízott húsz dekát! Ha holnapig nincs változás, vissza kell jönnünk infúzióra.
Manka továbbra sem eszik és nem kakil, így újra a vizsgálóasztalon találja magát. Mindent eltűr ez a cica, olyan könnyű vele. Infúzióra teszik, de előtte vérképet csinálnak, hogy nincs-e vese- vagy májbetegsége. Az eredmények jók, így szinte biztos, hogy a szájában lévő fekély okoz minden problémát. Holnap altatásban kihúzzák az összes rossz fogát, leszedik a fogkövét, mintát vesznek a szájüregéből, és beöntést is fog kapni.
Miközben lassan csöpög az infúzió, végig fogom a mancsát, hogy ne rántsa ki a kanült, és hogy tudja, itt vagyok vele.
A fejemben cikáznak a gondolatok. A legtöbb embernek ő csak egy büdös macska. De ő egy élőlény, akinek van élete. Ő is érzi a fájdalmat, a szenvedést, a reményvesztettséget. És ő is tud adni szeretetet, örömöt és vigaszt. És hogy mindezt honnan tudom? Onnan, hogy nekem is van. A legtöbb ember pedig azt mondaná rám, hogy nem vagyok normális. Az ő világukban valóban nem vagyok az, a sajátomban pedig így természetes. Mégis gondolatban előre szabadkozom, és fogalmazom a védőbeszédemet, hogy megmagyarázzam, miért csinálom ezt. Mire lefolyik az infúzió, rájövök, hogy nincs mit megmagyaráznom.
A kanült a lábában hagyják, mert holnap is szükség lesz rá. Nehéz nap vár rá.
