Egyetlen szó is elég, és azonnal siet elém. Még járás közben is dagaszt. Bújik és hízeleg. Leguggolok elé, hogy megsimogassam, a fejét a tenyerembe teszi. Elolvad a szívem.
– Táncosnő voltál, igaz, Manka? Nekem elmondhatod. Kandúroknak táncoltál, ugye?
Leül, a mellső lábai folyamatosan járnak, még a konyhakövet is dagasztja, annyira oda van és vissza egy kis simogatástól. Úgy kell ennek a cicának a szeretet, mint a falat tonhal.
Nemsokára indulunk a műtétre.
Mindig nagyon nehéz a rendelőben hagyni őket, most pedig különösen. Manka nincs jól, nincs jó állapotban, de a legrosszabb nem történhet meg.
Néhány óra múlva mehetek érte, de örökkévalóságnak tűnik. Végig csak rá gondolok, és a távolból küldöm neki az energiát, az erőt és a végtelen szeretetemet. Telefonon érdeklődöm, ébredezik, indulhatok érte.
Felébredt.
Hihetetlen, félig még kómás, de a lábai járnak. Gyakorlatilag nem maradt fog a szájában, segítettek neki székelni, és mintát is vettek a szájüregéből. A szövettan eredménye három-négy hét múlva lesz meg. Az orvos elmondja, hogy az esetek 10%-ában daganatos betegsége van az állatnak. Szóval 90% esélye van, hogy nem daganatos. Tőlem 100%-ot kapott a gyógyulásra, ez összesen 190% esély az életre.
Úgy vacsorázik, mint aki napok óta nem evett, mondjuk, tényleg nem evett napok óta. Azt hiszem, kicsit fellélegezhetek. Fájdalomcsillapítót naponta kell adnom neki, és infúzióra is kell még vinnem, de a nehezén túl vagyunk.
